Rólunk

2015. április 25-én ünnepélyes keretek között, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége, a Budapesti Tűzoltó Szövetség és a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének összefogásával megalakult a Budapest Mentőszervezet, melynek fő célkitűzése a budapesti lakosság biztonságának növelése, valamint katasztrófák elleni kitettségüknek csökkentése a főváros területén működő mentőszervezetek összefogásával. A Mentőszervezet szükség esetén az ország bármely területén bevethető, ezt jól mutatja, hogy az első éles alkalmazására a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsályon és Méhteleken került sor 2016 nyarán.

A Budapest Mentőszervezet 2015. november 6-8. között megtartott Nemzeti Minősítő Gyakorlatán 38 tagszervezet 400 önkéntese vett részt. Munkánkról a gyakorlatot értékelő, hivatásos szakemberekből álló bizottság is elismerően nyilatkozott, kiemelve azt a magas szakmai színvonalat, melyet a főváros legnagyobb önkéntes mentőszervezete három napon keresztül mutatott. A gyakorlaton minden lehetséges kategóriában, tehát árvízi és vízi mentő; közepes városi kutató és mentő, műszaki mentő (USAR); búvár; mentőkutyás; kötéltechnikai mentő valamint vezetés-irányítás és logisztika szakterületekre is megszereztük a nemzeti minősítést. A mentőszervezet ezen felül orvosi segélyhely telepítésére és üzemeltetésére, sérültosztályozásra, területőrzésre, tűzoltó tevékenységre, valamint elszabadult, veszélyes állatokkal kapcsolatos feladatok végrehajtására képes, de jelenleg felkészülési fázisban van a radiológiai-, biológiai-, vegyi védelmi képesség kialakítása a Gamma Műszaki Zrt. szakembereivel, mely folyamatnak végére érve képesek leszünk személyi-, tárgyi- és területmentesítés végrehajtására, mely például az árvizek levonulása után, vagy vegyi balesetek során elengedhetetlen.

A megalakulás óta eltelt több mint két évben a Budapest Mentőszervezet és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság minden évben számos gyakorlatot és szakmai napot szervezett az egyes képességek önálló vagy komplex fejlesztésére. Az év során tervezett két nagyszabású gyakorlatot kisebb szakmai napok, közös gyakorlások, munkaműhelyek kötik össze. Az árvízvédelem téma köré épülő komplex gyakorlat magában foglalja a homokzsákos védekezés, vízszivattyúzás, árvízvédelmi logisztika témakörén túl a vízi mentés és a búvár tevékenység elemeit is. A gyakorlatot minden évben a Fővárosi Csatornázási Művek szakmai irányításával valósítjuk meg. Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy a gyakorlaton a végrehajtás mozzanatai mellett, az önkéntesek bevonásának vezetői, szervezői feladatait is gyakoroljuk. A városi kutatás és mentés témára szervezett gyakorlatunk során a műszaki mentő, keresőkutyás, kötéltechnikai mentő, elsősegélynyújtó képességek is szerepet kapnak. A városi kutató és mentő tevékenység a Budapest Mentőszervezet egyik olyan képessége, amelyet a tagszervezetek önállóan nem tudnak végrehajtani, folyamatos koordináció és együtt tanulás szükséges ezen új komponens megszilárdításához.

Megalakulásunkkor rövidtávú célunk volt az, hogy a tagszervezetek által delegált személyekből felállítsunk és felkészítsünk egy olyan törzset, ami nagy területre kiterjedő, vagy időben elhúzódó kárfelszámolás során segítséget nyújt a hivatásos katasztrófavédelem, valamint a mentő erők munkájához azzal, hogy fővárosi szinten koordinálja le a rendelkezésre álló csapatok munkáját. Ezt a képességünket azóta minden évben gyakoroltatjuk és fejlesztjük.

Szilárdan hisszük, hogy a fővárosban jelenlévő számos mentőszervezet tevékenységének civil koordinációja elengedhetetlen az eredményes és hatékony szakmai fejlődés, kárterületi tevékenység és az önálló szakmailag hiteles civil társadalom megteremtése érdekében.