Bizonyos nagyságú káresemények, katasztrófák felszámolásához, vagy ezek megelőzéséhez a hivatásos katasztrófavédelem, tűzoltóság szakemberei nincsenek elegen. Alapítóink ezt felismerve hozták létre Egyesületünket, ami 2004 óta dolgozik töretlenül a főváros, és szükség esetén az ország más részein élő lakosság biztonsága, a bajbajutottak segítése érdekében. Önkénteseink rengeteget tanulnak és gyakorolnak azért, hogy ilyen esetekben legjobb tudásuk szerint vehessenek részt a mentésben, az Egyesület pedig mindent megtesz azért, hogy ehhez stabil hátteret, megfelelő eszközöket, és biztos tudást adhasson nekik.

Több mint 120 regisztrált önkéntesünk számára éves szinten több mint 100 programot szervezünk meg. Ezek között szerepelnek nemzetközi és hazai képzések, gyakorlatok, gyakorló napok, rendezvénybiztosítások, társszervek felkészítése, lakosságfelkészítés, közösségépítő programok egyaránt. Az összesítésbe beletartozik kárfelszámoló és önkéntes tűzoltó egyesületként végzett tevékenységünk is. Minden évben szervezünk többnapos gyakorlatokat, külföldi útjaink minimum háromnaposak, vannak elhúzódó beavatkozásaink, és egyhetes rendezvénybiztosítási tevékenységünk is, így nem ritka az évi 140-160 egyesületi keretek között eltöltött nap.

Hiszünk az összefogás erejében, ezért amellett, hogy a Budapest Mentőszervezet végrehajtó, vezetői és adminisztratív feladataiból is nagy létszámban vesszük ki a részünket, több nemzetközi együttműködésnek is tagjai vagyunk. 2012-ben a Femeraid nemzetközi mentőszervezetek szövetségéhez, 2016-ban az Önkéntes Polgári Védelmi Csapatok Európai Egyesületéhez (EVOLSAR) csatlakoztunk, 2018-ban pedig a Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet (ICDO) társult tagjai lettünk.

Ha tevékenységünk felkeltette érdeklődésedet, ha szeretnél Te is másokon segíteni, és csatlakoznál csapatunkhoz, örömmel várjuk jelentkezésedet az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

Minősítések

  • 2004. Nemzeti minősítés – Árvízvédelem
  • 2004. Nemzeti minősítés – Logisztika
  • 2004. Nemzeti minősítés – Vezetésirányítás

Kapcsolat

Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület

Telefonszám: +36 1 4900 112
Ügyeleti telefon: +36 30 269 7670
Levélcím: 1126 Budapest, Beethoven utca 11.
E-mail cím: kozpont[kukac]opve[pont]hu